Nagyszerű oldal, köszönjük a belefektetett munkát!
Miért jutott ma eszembe, hogy felkeressem ezt a helyet? Mert olvastam valamit. Timothy Garton Ash Európa című könyvében taglalja, hogy „Európa megértéséhez nem árt, ha egynél több nyelven beszélünk.” Ír arról, hogy mennyire furcsa volt számára, hogy latint kellett tanulnia és hogy életében egyszer vette hasznát, amikor egy lengyel szerzetessel kellett kommunikálnia. :) Valószínűleg nagyot nevetne, ha tudná, ha a saját latin-tanulási élményére emlékezne, hogy Erdélyben - Kolozsváron, a Brassaiban még 1996-97-ben (és talán később is?) tanítottak latint nekünk. Az orosz mellett, a román mellett. Nekünk, magyar anyanyelvűeknek.
Eszembe jutott annak a helyzetnek a sokrétűsége és abszurditása, hogy a Brassaiban latinra próbált minket tanítani még 1996-ban (1997-1998-ban is?) Doina Ionescu tanárnő. Hogy akkor és ott, a latin számomra a román nyelvvel és egyfajta középszerűséggel társult, és hogy otthon inkább nekiálltam megtanulni a görög ábécét... abban a kontextusban, akkor és ott.
Emlékszem arra a döbbent pillanatra, amikor a tanárnő több év tanítás után megszólalt magyarul. Emlékszem, meglepő volt, amikor kiderült, hogy a tanárnő, aki román nemzetiségű volt egy magyar iskolában, tud magyarul. Mi mindenesetre nem tudtuk és meglepetésként ért, döbbent csend lett az osztályban.
Felbecsülhetetlen most már az a kevés tudás is, ami a latinórákon rámragadt, hiszen alapja volt a román, francia és az épp most tanult spanyolnak... és egy csomó akadémikus szakszónak nyilván, ami az egyetemi években is szembejött.
Nagyszerű és türelmes tanárnő volt Ionescu tanárnő, és sajnálom, hogy ott nem becsültük meg eléggé. És bárcsak megtanultam volna tisztességesen latinul tőle!
üdv, Máté Adél
Nagyszerű oldal, köszönjük a belefektetett munkát!
Miért jutott ma eszembe, hogy felkeressem ezt a helyet? Mert olvastam valamit. Timothy Garton Ash Európa című könyvében taglalja, hogy „Európa megértéséhez nem árt, ha egynél több nyelven beszélünk.” Ír arról, hogy mennyire furcsa volt számára, hogy latint kellett tanulnia és hogy életében egyszer vette hasznát, amikor egy lengyel szerzetessel kellett kommunikálnia. :) Valószínűleg nagyot nevetne, ha tudná, ha a saját latin-tanulási élményére emlékezne, hogy Erdélyben - Kolozsváron, a Brassaiban még 1996-97-ben (és talán később is?) tanítottak latint nekünk. Az orosz mellett, a román mellett. Nekünk, magyar anyanyelvűeknek.
Eszembe jutott annak a helyzetnek a sokrétűsége és abszurditása, hogy a Brassaiban latinra próbált minket tanítani még 1996-ban (1997-1998-ban is?) Doina Ionescu tanárnő. Hogy akkor és ott, a latin számomra a román nyelvvel és egyfajta középszerűséggel társult, és hogy otthon inkább nekiálltam megtanulni a görög ábécét... abban a kontextusban, akkor és ott.
Emlékszem arra a döbbent pillanatra, amikor a tanárnő több év tanítás után megszólalt magyarul. Emlékszem, meglepő volt, amikor kiderült, hogy a tanárnő, aki román nemzetiségű volt egy magyar iskolában, tud magyarul. Mi mindenesetre nem tudtuk és meglepetésként ért, döbbent csend lett az osztályban.
Felbecsülhetetlen most már az a kevés tudás is, ami a latinórákon rámragadt, hiszen alapja volt a román, francia és az épp most tanult spanyolnak... és egy csomó akadémikus szakszónak nyilván, ami az egyetemi években is szembejött.
Nagyszerű és türelmes tanárnő volt Ionescu tanárnő, és sajnálom, hogy ott nem becsültük meg eléggé. És bárcsak megtanultam volna tisztességesen latinul tőle!
üdv, Máté Adél
Gyertyát gyújt