Bolyai Farkas Elméleti Líceum B. Ágota Andrea

Dokumentumok

Dokumentum: A Természet Világától a kutatói pályáig

Tartalom

Cím

Kik láthatják?

Nagyon régen, valamikor gyermekkoromban kezdődött… Ameddig csak vissza tudok emlékezni, szobáink falát könyvek borították. Különösen a dolgozó szobáét; a földtől a plafonig, főleg fizika és kémia szakkönyvek és folyóiratok. Ezek kifogyhatatlan kincsesbányát jelentettek számomra, mindig volt honnan elővenni egy köteg lapozni-, olvasnivalót. Különösen jól emlékszem arra, hogy a Természet Világa az alsóbb polcokon volt, gyermekként is könnyen elértük az öcsémmel, székre állás, mászás nélkül is. Innen cipeltük a szobánkba.

Kisiskolás korunkban, a nyolcvanas évek közepén, a szombat tanítási nap volt. A családunk ezért az egyetlen szabad napot, a vasárnapokat igyekezett együtt tölteni. A vasárnap reggelek elengedhetetlen tartozéka volt a bundás kenyér és a citromos tea, és az, hogy a vetetlen ágy tetején üldögélve családi megbeszélést tartunk. Ilyenkor kerültek elő egyebek között a Természet Világa folyóirat példányai is. Lapozgatásuk közben szüleink meséltek, magyaráztak. Színes képek, fényes lapok, csupa-csupa tudomány - matematika, fizika, biológia, csillagászat - nem feltétlenül gyerekek számára, de szüleink élvezetessé és lenyűgözővé tudták tenni számunkra.

Még ma sem értem egészen, hogyan lehetett a diktatúra idején Erdélyben hozzáférni a magyarországi ismeretterjesztő folyóiratokhoz, hiszen újság és tévéműsor sem igen volt. Szüleim azt mondják, korlátozták ugyan az előfizetések számát, de időnként, kis szerencsével és türelemmel, mégis elő lehetett fizetni rájuk, így került az otthonunkba a Természet Világa, a Föld és Ég és a Fizika Tanítása is.

Arra sem emlékszem pontosan, hogy a vasárnap reggeli megbeszélések, átbeszélések mikor váltak aktív olvasássá; illetve mi volt az oka annak, hogy csupán utolsó éves gimnazistaként vettem részt a Természet Világa diákpályázatán. A versenyzés, a megmérettetés, az őszinte érdeklődésből eredő tanulás gyermekkoromtól kihívás számomra. Már általános iskolásként matematika versenyeken vettem részt. Élvezetet és örömöt jelentett számomra, ha sikerült megoldanom egy-egy furfangosabb feladatot és a versenyeken is jól szerepeltem. Később a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákja lettem informatika szakon. Igazi versenyszellem volt az osztályban. Dályai Pál, majd később Stan Ágota tanáraim irányításával több versenyen is sikeresen részt vettem. Igen hálás vagyok nekik a mai napig, és nagyon sok szeretettel idézem fel a líceumban töltött diákéveket. A versenyek izgalma, a szorongással és reménnyel várt eredményhirdetések, a különböző erdélyi területi - vagy a Nemzetközi Magyar Matematika Versenyeken szövődött barátságok - mind nagyon kedves emlékeim.

Botond öcsémmel olyan környezetben nőttünk fel, ahol a természettudományoknak igen fontos szerepük volt. A hétvégi megbeszélések mellett rendszeresek voltak nálunk a konyhaasztalon végzett fizika kísérletek, de sokat jártunk kirándulni is - innen a füvek, fák, hegyek szeretete. Egy nyári családi kirándulás alkalmával, a Csíkszereda melletti Szentimrei Büdösben járva vulkáni kigőzölgéseket láttam. Rögtön tudtam, rátaláltam arra a témára, amellyel a Természet Világa diákpályázatán indulhatok. Így született meg a "Mit tudnak a mofetták?" című írásom, amivel az Önálló kutatások, elméleti összegzések kategóriában 1995 tavaszán I. díjat nyertem. El sem tudtam hinni! Bálint István biológia tanáromnak ezúton is köszönöm segítségét. A díjkiosztóra sajnos nem tudtam elmenni egy matematika verseny miatt, de féltve őrzöm azóta is a díjról szóló oklevelet és Staar Gyula főszerkesztő úr levelét.

A matematika szeretete mellett azonban az agykutatás is érdekelni kezdett. Így történt, hogy a tizenkettedik osztály elején - ami Magyarországon a negyedik osztálynak felel meg -, hirtelen fordulattal úgy döntöttem, az orvosi egyetemre felvételizek, és számítástechnikai tudásomat az agykutatásban fogom kamatoztatni. Sikeresen felvételiztem, és azt követően hat évig a Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem diákja voltam. Tudományos diákkörösként Szilágyi Tibor irányításával az idegsejtek számítógépes modellezésén dolgoztam, ebből született szakdolgozatom is. A diákkonferenciákon jól szerepeltem, és teljesen egyértelmű volt számomra, hogy az egyetem befejeztével kutató leszek. Így kerültem Budapestre, Nusser Zoltán kutatócsoportjába, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetbe, ahol doktoranduszként kezdtem dolgozni a Semmelweis Egyetemen. Elektrofiziológiai módszerekkel patkány agyából készített metszetekben, ún. agyszeleteken azt vizsgáltam, miként változnak rövid távon (milliszekundum nagyságrendű időskálán) az idegsejtek közötti kapcsolatok használat függvényében. Amennyiben két idegsejt speciális struktúrák, ún. szinapszisok segítségével kapcsolatban áll egymással, a két, nevezetesen pre- és posztszinaptikus sejt közötti szinaptikus kapcsolat erőssége erősödhet, vagy gyengülhet annak függvényében, hogy a két sejt mennyit "beszélget" egymással (mekkora a preszinaptikus aktivitás). Eredményeimet rangos nemzetközi szaklapok is közölték. Hálás vagyok témavezetőmnek, Nusser professzornak, hogy csatlakozhattam munkacsoportjához, ahol kísérletezés közben megtanulhattam, milyen a precíz, következetes munka, valamint hogy milyen fontos a felelős tudományos magatartás. Beszélgetéseink megerősítettek abban, hogy a tudományos pályát folytassam, és megtanítottak arra, hogy nyitott legyek az újabb kérdések és a kutatási módszerek iránt. 
Több mint fél éve már, hogy Londonban, a híres University College London Élettan Tanszékén vagyok. Kutatásaimban - a szaglórendszert modellként használva - arra keresem a választ élő állatokban elektrofiziológiai és képalkotó eljárásokkal, hogy miként történik a különböző érzékszervek felől érkező információ feldolgozása és kódolása a központi idegrendszerben. Meggyőződésem, hogy ilyen szintű alapkutatás szükséges annak megértéséhez, miként működik az idegrendszer, mi áll a betegségek, a kóros folyamatok hátterében, amely segítségével lehetővé válik majd gyógyításuk is.

Nagyon jó dolog a szellemi szabadság: amikor megálmodhatjuk, mit szeretnénk csinálni. Érdemes álmodni, mert sokszor legnagyobb meglepetésünkre az álom valósággá válhat. Érdemes kipróbálni lehetőségeinket, érdemes kipróbálnunk önmagunkat.

Bolyai Farkas Elméleti Líceum egykori diákjai 1995 12G

Dokumentumok