Kutatgatásaink során folyamatosan keressük annak lehetőségét, hogy "tökéletlen tudásunkat", "játszadozásaink" eredményeit valamiképpen ismertessük. Ezt a közhelyet két okból merem leírni anélkül, hogy a diákkutatásokra szorítkoznék. Elsősorban azért, mert meggyőződésem, hogy igaz. Másodsorban, mert tudatlanságom, tapasztalatlanságom és minden további gyarlóságom feljogosít erre. Bízom abban, hogy kijelentésem: "tökéletlen tudásunk" vagy "játszadozásaink" része senkit nem érint sértőn. Lehet, hogy kiemelésemmel túlságosan felértékelem a tudományos munka önkényesen megválasztott elemeit (az esetlegességet vagy a közzététel szerepét). Emiatt megtörténhet, hogy nincs igazam és pusztán pár év választ el attól, hogy megrökönyödjek fiatalkori szemtelenségemen.
Középiskolásként sokszor játszottam fizikus kutatót. Időszakokra kiszabott szabályok voltak. 1. A kísérletezés őszi délutánonként folyt a laboratóriumban vagy az előkészítőben Bíró Tibor tanár úrral. Az egyik évben mágneses anyagokat recsegtettünk, míg a másikban szikrákat irányítottunk és lökéshullámokat csíptünk el. Közben, miután tisztáztuk az elméleti alapokat, értelmezni próbáltuk eredményeinket. 2. Bizonyos határidőkkel (körülbelül november táján) dolgozatot írtunk a munkánk alapján. Látszólag tudományos értekezést. 3. A dolgozatból kiindulva, a fontosabb kísérletek bemutatásával (januárban) előkészítettünk egy rövid előadást. 4. A tavaszi hónapokban eljártunk tudományos diákköri konferenciákra, versenyekre. 5. Nyaranta - igazságtalan módon - csak én jutalomkirándultam. (Az őszi kezdéskor természetesen megfeledkeztem emiatt háborogni.)
Egy idő után "naptárunkba" került a Természet Világa diákpályázata is. Ennek kapcsán a megszokottnál is komolyabban és szakszerűbben játszottunk. Célunk az volt, hogy - néhány esetlenség ellenére - korrekt írást küldjünk a pályázatra, tartalmi és formai szempontból egyaránt kitűnőt, de legalábbis megfelelőt. Azt már tudtam, hogy egy tudományos diákköri dolgozatban hogyan kell ismertetni egy témát, azt is, hogy azután egy konferencián miként kell előadást tartani arról a zsűri tagjainak. Noha a verbális meggyőzés nehéz, egy idő után már nagyon élveztem. A közönség által feltett kérdések megválaszolása során sokszor éreztem, hogy hallgatóságom érti és átérzi a "játékom". A cikkírásból azonban hiányzik az interaktivitásnak ez a formája. Úgy véltem, a jó írásban ajánlott valamiként "megjósolni" az esetleges kérdéseket, majd lehetőleg sorrendben, és a megfelelő helyen kell megválaszolni őket. Ekkor, miközben az olvasó szemével próbáltam ismételten elolvasni a beküldendő cikket, javítottam az íráson, aztán újra javítottam.
Így készült el két pályázat a folyóiratnak. Minden igyekezettel együtt is csak középszerű, "korrekt" munkák lettek. ("A külső tér irányába át!" című pályázatom 2004 januárjában jelent meg a folyóiratban.) Emlékszem, párszor előfordult, hogy unalmassá vagy fárasztóvá vált a játék. Szerencsém pusztán annyi volt, hogy ilyenkor mindig mellettem volt valaki, aki irányított, aki rendszeresen újraosztotta a lapokat, s elhitette velem, hogy amit csinálunk, az megismételhetetlen.
Reméltem, hogy érettségi után tovább játszhatok. Nehéz döntés előtt álltam, mert úgy éreztem, hogy bármilyen továbbtanulási irányt választanék is, az egyben azt jelenti, hogy számos más lehetőségről mondok le. Azt biztosan tudtam, hogy továbbra is a fizika terén szeretnék vizsgálódni. Aztán eldöntöttem, hogy új játékszerekkel fogok megismerkedni; a mozgóképpel. Beiratkoztam hát a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Fizikus-informatikusi, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Fotóművészet, filmművészet, média szakára. Három év alatt mindkét egyetemen volt bőven teendő. Sajtófotókat készítettem, filmes szaklapnak írtam, és megnyertem a tavaszi OTDK Művészettudományi szekcióját. Ami pedig a fizikuskodásomat illeti, jelenleg egy üveglap törését modellező programot írunk. A munka a középiskolaihoz nagyon hasonló szellemben zajlik. A kísérleti megvalósítások (számos üvegszem, amit parittyagolyóval törnék ki) azonban még hiányoznak, és a cikk sem készült még el erről a munkából.
Gyertyát gyújt