Váratlanul ért a felkérés, írjam le, mi történt velem azóta, hogy részt vettem a Természet Világa diákpályázatán, hiszen alig két hónapja jelent meg utolsó írásom a folyóiratban.
A diákpályázattal tizenegyedikes koromban kerültem kapcsolatba, amikor egy fénysebesség mérési kísérlet során az optikai szálakat tanulmányoztam. Osztályfőnököm, Szász Ágota tanárnő tanácsára tapasztalataimat esszében foglaltam össze. Így született meg az "Optikai pókháló" című dolgozatom (a folyóirat ez év márciusi számában jelent meg), amely - bár nem az első ilyen jellegű esszém - az első Természet Világa pályázatom volt.
A következő évben már szándékosan a diákpályázathoz kerestem témát és társat, mert utolsó évesként már nemcsak a pályázatok, versenyek és diákkonferenciák, hanem a vizsgák is foglalkoztattak. E néhány hónap munka eredménye a Bereczki Beával közösen írt esszé: "A suli decibelben", amit szintén közölt a folyóirat ez év júliusában.
Ma már a Kolozsvári Műszaki Egyetem másodéves hallgatója vagyok Műépítészet és Városrendezés szakon, idén márciusban ültem utoljára kicsit meghatottan, kicsit izgatottan a Magyar Tudományos Akadémia Nagytermében, mint díjazott.
Visszatekintve már tudom, hogy minden középiskolai tevékenységemnek megvan a következménye. A vetélkedők, diákkonferenciák megtanítottak vizsgázni, a diákpályázatnak köszönhetően rutinos esszéíróvá váltam. Mondanom sem kell, hogy mindkettőnek nagy hasznát veszem most az egyetemen.
Pillanatnyilag nem pályázom sehová, mert érdeklődési köröm, az építészet terén ehhez még nincs elég ismeretem. Pár év múlva azonban ismét részt fogok venni vetélkedőkön.
Mi lesz belőlem, ha nagy leszek? Talán ügyes műépítész, legalábbis igyekszem azzá válni.
Remélem, soraim és társaim írásai hatására mások is kedvet kapnak ahhoz, hogy induljanak a Természet Világa diákpályázatán.
Gyertyát gyújt